|
25.08.2010
Forrás: http://www.euractiv.hu/bovites/hirek/az-europai-parlament-a-roma-ggyel-nyit-002938
Franciaország kiutasítási döntésének hullámai elérték Brüsszelt. Az Európai Parlament nyári szünetének csendjét a liberális képviselőcsoport azzal törte meg, hogy felszólította a képviselőket, szeptember elején tartsanak parlamenti vitát az európai romák helyzetéről.
A Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért
(ALDE) sajtóközleményben fejezte ki mély sajnálatát amiatt, hogy az
európai kormányok a nyár folyamán megbélyegezték a roma közösséget. „A
németként világra jött roma gyerekek Koszovóban való száműzése, a
franciaországi roma táborok katonai stílusban végrehajtott felszámolása,
valamint az, hogy az olasz miniszter nyíltan, xenofób politikára
buzdít, szomorú események és értékeiben szégyeníti meg az Európai
Uniót.” – írja a közleményben Guy Verhofstadt, az ALDE csoport elnöke.
Nicolas Sarkozy július folyamán jelentette be a
közbiztonság javítását célzó intézkedéseit, melyben többek között azt
tervezi, hogy 300 illegális roma tábort zárat be, kiutasít az országból
minden Romániából és Bulgáriából érkezett romát, akik szabálysértést
követtek el, csereprogramot szervez a román és a francia rendőrök
számára, illetve a pénzügyi hatóságok vezetésével célzott ellenőrzéseket
folytat le a drága személyautóval rendelkező romák körében (EurActiv.hu 2010.07.29.).
A hírt több emberi jogi szervezet és a Vatikán is
elítélte, és most az Európai Parlamentbe is elért. Sophie In’t Veld
liberális EP-képviselő kezdeményezte, hogy az Európai Parlament
szeptemberben ezzel az üggyel kezdje munkáját. „Az ilyen diszkriminatív
gyakorlat eltűrése Pandora szelencéjének kinyitásával lenne egyenlő: ki
lesz a következő csoport, akiket megbélyegeznek és száműznek?” –
nyilatkozta a képviselő. Guy Verhofstadt az Európai Unió Tanácsát is
felszólította, hogy a következő strasbourgi plenáris ülésen (szeptember
6-9.) foglaljon állást aromák európai helyzetével kapcsolatban. „Az
Európai Parlamentnek emlékeztetnie kell Európát az elveire, és a
Bizottságnak biztosítania kell, hogy a kisebbségek jogait tiszteletben
tartják.” – mondta Verhofstadt.
„Szégyellem magam e kormányok miatt, akik a
populista érzelmekre játszanak egy olyan kisebbség ügyében, amely már
így is kiszorult származási országából, és még inkább gyalázatosnak
tartom, hogy e miniszterek közül, akik most olyan büszkék elnyomó
hőstetteikre, olyan kevesen tartották fontosnak azt, hogy rész vegyenek
az áprilisi cordobai európai roma csúcstalálkozón.” – mondta In’t Veld.
Az EurActiv úgy tudja, a szocialista csoport szintén
fel kívánja hívni a Parlament figyelmét a romákkal kapcsolatos
problémákra. Claude Moraest, a brit munkáspárt EP-képviselőjét a
bevándorlási kérdések, és az európai jog szakértőjeként ismerik. A
képviselő is sürgeti, hogy a Parlament a nyári szünet után azonnal
foglalkozzon a kérdéssel. Moraes éppen ezért levelet írt az EP
állampolgári jogok, bel- és igazságügyi szakbizottságának, hogy
szeptember 1-ji találkozóján tűzze napirendre a kérdést, szeptember 6-án
pedig a plenáris ülésen is vitassák meg az ügyet.
Ez utóbbi napirendjét azonban az elnökök értekezlete
határozza meg a jövő héten. A politikai csoportok többsége valószínűleg
támogatja majd a roma kérdésekről szóló vitát, hiszen még a francia
jobb-közép is megosztott Sarkozy intézkedése kapcsán.
Rachida Dati, néppárti francia EP-képviselő rövid
publicisztikát tett közzé a Le Monde hasábjain, melyben felszólítja
Franciaországot, hogy tartsa tiszteletben a bevándorlók és a
leszármazottaik jogait. Dati, aki korábban Sarkozy igazságügyi
minisztere volt, hangsúlyozta, a bűnözés nem bőrszín kérdése, ezért nem
lehet a bevándorlókat és leszármazottaikat bűnözőknek tekinteni.
A kisebbségek jogvédelmével foglalkozó Minority
Rights Group az EurActivnak eljuttatott közleményében elmondja, hogy az
Európai Unió szabályai szerint az uniós állampolgárok szabad mozgását
csak abban az esetben lehet korlátozni, ha az a közbiztonságot vagy a
közegészséget fenyegeti, „de ezt nem lehet önkényesen, vagy kollektíven
emberek egy csoportjára alkalmazni”.
Dominique Moïsi, az Francia Nemzetközi Kapcsolatok
Intézet (IFRI) vezető tanácsadója az EurActivnak adott exkluzív
interjúban elmondta, véleménye szerint Nicolas Sarkozy célja az volt,
hogy választóinak jelentős részét kielégítse. Moïsi ugyanakkor
hangsúlyozta, az államfő „a tűzzel játszik”, mivel a francia politikai
elit nagy része „erkölcstelennek” tartja a lépést., így könnyen lehet,
hogy jelentősen veszít politikai támogatásából.
Hasonló véleményen van Türke András István, az
Europa Varietas Intézet igazgatója is. A szakértő szerint Sarkozy eddig
nem volt túl sikeres a külpolitika terén, ezért „néhány keménynek tűnő
intézkedéssel igyekszik népszerűségre szert tenni”. Türke szerint
Sarkozy a volt brit miniszterelnökről elnevezett „blairizmus” jegyében
cselekszik, és olyan témát választott, amelyet a lakosság nagy része
támogat. A megvalósítást ugyanakkor „kapkodónak” nevezte, amely
koncepció nélkül zajlik.
Az EurActiv azon kérdésére, miszerint az
intézkedések akár már az elnökválasztási kampány része is lehet-e, Türke
elmondta, a következő elnökválasztásig másfél év van hátra (2010.
április-május), így elképzelhető, hogy az államfő már ennek tudatában
vezeti politikáját, hiszen eddig „nem sok eredményt tud felmutatni”.
Várhatóan a bolgár és a román EP-képviselők is
tiltakoznak majd a Parlamentben. A bolgár szocialisták ugyanakkor
kritikusabbak jobboldali kollégáiknál, mivel a bolgár kormány úgy tűnik,
jóval kevésbé érzi érintettnek az országát, mint a Románia. Magyar
részről Járóka Lívia néppárti, és Göncz Kinga szocialista foglalkozik
rendszeresen a romakérdéssel, de Morvai Krisztina, a Jobbik
EP-képviselője is fellépett a roma nők érdekében.
Vélemények:
Soros György magyar származású üzletember is elítéli Sarkozy romák elleni fellépését, és hosszú távú, európai megoldást sürget.
„A romák helyzete nem csak egy rövid-távú biztonsági
probléma, amely az emberek egyik országból a másikba való telepítésének
drákói eszközével kezelhető. Ez aláaknázza az európai értékeket és a
jogi alapelveket, és nem kezeli a probléma okát.
Európa legnagyobb etnikai kisebbsége, a romák adják
Európa társadalmának legfiatalabb és legdinamikusabban növekvő
demográfiai szegmensét. 2020-ra például a romák adják majd a magyar
munkaerőpiacra belépők egyharmadát. Európa nem engedheti meg magának,
hogy egy újabb generációt veszítsen el. Ez emberi jogok és alapvető
értékek kérdése, és létfontosságú az európai társadalmak békéje és
összetartása szempontjából.” – írja Soros.
Copyright 2007. All Rights Reserved. |