|
Szavazz a legjobb gerillafilmekre! |
|
2010. August 10. |
A Kurt Lewin Alapítvány "Önkéntességgel a roma integrációért"
című videó-pályázatára beérkezett tíz pályamű a látogatók
szavazatai alapján kerül díjazásra. A pályázó filmek mind romák és
nem romák együttműködésében megvalósuló önkéntes akciókhoz
kapcsolódóan jöttek létre, példát mutatva a társadalom széles
csoportjai számára. Hiszen a jövőnk valóban azon múlik, hogy
mennyiben vagyunk képesek együttműködni, és közösen felelősséget
vállalni.
A tíz versenyfilm sokban eltér egymástól. Némelyik vidám, a másik
inkább elgondolkodtató. Egyesek Budapesten, mások vidéken, sőt
határon túli vidékeken készültek. A versenyzők közül, azok
számára, akik korábban külön pályázatot nyújtottak be, az
alapítvány szakmai és anyagi támogatást is nyújtott, hogy a
versenyben senkinek ne kelljen hátrányt szenvednie, akinek jó ötlete
és szándéka van. A videókat a látogatók szeptember 15-ig
értékelhetik a www.100legszegenyebb.hu/video weboldalon. A legjobb filmek
alkotóit az alapítvány 400 ezer forint összdíjazásban fogja
részesíteni.
A videó-verseny a 100 legszegényebb programhoz kapcsolódóan valósul
meg, mely arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a megfosztottság
nagyon sokszínű lehet, és mindannyiunkon múlik, hogy a hátrányos
helyzetű csoportoknak milyen irányba tud változni a sorsa.
A program a Norvég Civil Alap, az Open Society Institute és a Raiffeisen
Bank támogatásával jött létre.
Copyright 2007. All Rights Reserved. |