|
A Magyarországi Roma
Parlament szakmai programjaiban mindig következetesen érvelt amellett, hogy a
romák hátrányait kizárólag célzott fejlesztéspolitikai és társadalompolitikai
pozitív intézkedésekkel és társadalmi párbeszéd programokkal kell és lehet
felszámolni. Az április 8-i II. Nemzetközi Roma Tanácskozáshoz kapcsolódó
uniós retorikában elmozdulás érzékelhető ebben az irányban.
Az Európai Bizottság sürgeti a romák társadalmi
befogadását
Az Európai Unió legnépesebb
kisebbségét alkotó roma közösségek továbbra is folyamatos diszkriminációval és
szegregációval szembesülnek.
Az
Európai Bizottság egy ma közzétett jelentésében arra sürgeti a
tagállamokat,
hogy a romák társadalmi és gazdasági integrációjának előmozdítása
érdekében
használják a rendelkezésre álló uniós alapokat. A jelentés megállapítja,
hogy a roma közösségeknek a munkahelyekhez,
a nem szegregált oktatáshoz, a lakhatáshoz és az egészségügyi
szolgáltatásokhoz
való hozzáférése társadalmi beilleszkedésükhöz elengedhetetlen. A
Belgium vagy Görögország lakosságának
megfelelő, 10-12 millió főre becsült roma népesség integrációjáért a
tagállamok
és az Unió intézményei egyaránt felelősek. Egy külön jelentésben az
integráció terén az elmúlt két évben elért
előrelépéseket is értékelik. A
spanyolországi Cordobában április 8-án és 9-én tartandó második európai
roma
csúcstalálkozó résztvevői át fogják tekinteni ezeket a jelentéseket.
„Miután az Unió alapját éppen erős
értékrendszere alkotja, biztosítanunk kell a romák alapvető jogainak
tiszteletben tartatását. Elfogadhatatlan
ennek az etnikai kisebbségnek a diszkriminációja" -
jelentette ki Viviane Reding alelnök, a jogérvényesülésért, az alapvető
jogokért és az uniós polgárságért felelős biztos. „Problémáik megoldása
társadalmaink és gazdaságaink előnyére válik. Csakis kitartó és
összehangolt fellépéssel
érhetünk el kézzelfogható eredményeket a romák számára szerte
Európában."
Andor László, a foglalkoztatásért, a
szociális ügyekért és a társadalmi összetartozásért felelős biztos
kiemelte:
„A romák integrálására irányuló erőfeszítéseknek a teljes
életciklusra ki kell terjedniük: a gyermekkortól kezdődően az óvodákra
és a
többségi oktatásra, majd a felnőttek foglalkoztatásán keresztül az
idősek
gondozására. A roma közösségek
központi szerepet töltenek be a szegénység és munkanélküliség elleni
küzdelemben. A romáknak nincs
szükségük külön munkaerőpiacra és a roma gyerekek szegregációját
meghosszabbító
oktatásra. Nem felújított gettókban akarnak élni. Célkitűzésünk, hogy a
romákat
azonos feltételekkel fogadja be a társadalom. Az Európai Szociális Alap
ennek
az átfogó megközelítésnek az egyik leghatékonyabb eszköze." - tette
hozzá.
A ma elfogadott szakpolitikai
közleményében a Bizottság egy olyan nagyratörő, középtávú programra
helyezi a
hangsúlyt, amely célja választ adni a romák társadalmi befogadása terén
felmerülő legfontosabb problémákra. A program többek között az
alábbiakra
összpontosít:
-
A strukturális
alapok, köztük az Európai Szociális Alap igénybevétele a romák
befogadásának
előmozdítására; e két alap az EU költségvetésének csaknem felét teszi
ki;
-
A romákat érintő kérdések
figyelembevétele valamennyi vonatkozó szakpolitikában
mind nemzeti, mind uniós szinten; a foglalkoztatástól kezdve a
városfejlesztésig, valamint a közegészségügytől az EU bővítéséig;
-
A roma közösségek potenciáljának
kiaknázása a minden társadalmi rétegre kiterjedő növekedés előmozdítása
érdekében, az Európa 2020 stratégia részeként.
Noha sok európai roma helyzete továbbra is
nehéz, uniós és nemzeti szinten is történtek jelentős előrelépések. Az
elmúlt két év során az EU és a tagállamok
arra összpontosítottak, hogyan lehetne a romák társadalmi befogadásának
előmozdítására hatékonyabbá tenni a diszkriminációellenes jogszabályokat
és az
uniós alapokat. Tevékenységeik
keretében foglalkoztak többek között a megkülönböztetés, a szegregáció
és a
rasszista erőszak elleni küzdelemmel, a szegénység, a társadalmi
marginalizálódás, a gyenge iskolai teljesítmény, a rossz lakhatási
körülmények
és rossz egészségi állapot ördögi körének megszüntetését célzó programok
támogatásával.
A Bizottság például 24 tagállam ellen
indított bírósági eljárást annak biztosítása érdekében, hogy a faji
alapú
megkülönböztetésre vonatkozó diszkriminációellenes uniós jogszabályokat
megfelelően ültessék át a nemzeti jogba. Az említett ügyekből tizenkettő
még folyamatban van, tizenkettőt
pedig már sikeresen lezárták. A
strukturális alapok tagállamok általi hatékonyabb kiaknázásának
ösztönzésére a
Bizottság jelenleg két tanulmányt is végez, melyek célja a romák
társadalmi
befogadását célzó sikeres projektek, programok és szakpolitikák elemzése
- az
egyik tanulmány az alapok egészére, míg a másik a romáknak az Európai
Szociális
Alapból történő támogatására összpontosít.
A közleményt és az elért haladásról szóló
jelentést a spanyol EU-elnökség által szervezett második európai roma
csúcstalálkozón
vitatják majd meg. Az eseményen
az uniós intézmények, a tagállamok és a civil társadalom magas szintű
képviselői vesznek részt azzal a céllal, hogy áttekintsék a 2008-ban
megrendezett első csúcstalálkozó óta elért eredményeket.
Előzmények
A roma közösségek gyakran szembesülnek
gazdasági, társadalmi és politikai diszkriminációval. Az emberek gyakran
nem vesznek tudomást azokról az értékekről,
amelyekkel e közösségek hozzájárulhatnának az európai társadalomhoz, és
sokszor
sztereotípiák és előítéletek tapadnak hozzájuk.
Az EU vezetőinek kérésére a Bizottság egy
átfogó jelentést tett közzé a romák társadalmi befogadása terén
alkalmazott
uniós eszközökről, politikákról és az e téren elért haladásról. A
jelentést
2008 szeptemberében ismertették az első európai roma csúcstalálkozón. Az
EU
vezetői 2008 decemberében megerősítették kormányaik elkötelezettségét az
iránt,
hogy használják a romák befogadását támogató, meglévő eszközöket.
2009-ben a Bizottság életre hívta a
romák társadalmi befogadásával foglalkozó uniós fórumot, melyen
szakértők és
politikai döntéshozók vesznek részt. E fórum keretében 10 közös
alapelvet
dolgoztak ki a romák társadalmi befogadására. Ezek az elvek
iránymutatásként
szolgálnak a politikai döntéshozók számára hatékony intézkedések
kidolgozásához
és végrehajtásához.
A diszkrimináció elleni küzdelem terén az
EU erős jogi kerettel rendelkezik. Használja a strukturális alapokat, és
a
romák megkülönböztetésének problémájával a tudatosítást elősegítő
kezdeményezéseiben is foglalkozik. Ezenfelül számos olyan
kulcsfontosságú
szakpolitikai területet hangol össze, amelyek a romák befogadása
szempontjából
relevánsak: ilyen például az oktatás, a foglalkoztatás és a társadalmi
befogadás.
További információk
Az EU és a romák :
http://ec.europa.eu/roma
2. európai roma csúcstalálkozó :
http://ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=88&langId=en&eventsId=234&furtherEvents=yes
Európa 2020 : http://europa.eu/press_room/press_packs/europe_2020/index_en.htm
Videó hírlevél: Valóban ismerjük a romákat?
http://www.tvlink.org/mediadetails.php?key=14dd891ef3e6ee4b9e6b&title=Do+we+really+know+the+Roma%3F++International+Roma+Day+raises+the+question&titleleft=Employment
Copyright 2007. All Rights Reserved. |