|
A Magdolna Negyed Program II. Szociális és bűnmegelőzési programjának
keretén belül 2009. június 1.-ével elindult az „Intenzív Családmegtartó Szolgáltatás" elnevezésű kísérleti
programunk. A program célja, hogy intenzív segítséget nyújtson olyan gyermekes
családok részére, akik krízisben vannak, annak érdekében, hogy megelőzzük a
gyermek védelembe vételét, esetleges kiemelését a családból.
Ezért, szeretettel
várjuk 2010. április 27-én, kedden, délelőtt 09.30 órai kezdettel tartandó szakmai
záró konferenciánkra, a Kesztyűgyár Közösségi Házba.
Ez a külföldön már több évtizede alkalmazott gyakorlat, hazánkban
most először kerül megvalósításra. A program szakmai vezetője Bányai
Emőke, az ELTE Társadalomtudományi karának adjunktusa.
A programot 2010. május 31-ével zárjuk. Ennek előkészítése
érdekében szeretnénk egy szakmai konferenciát tartani, ahol a programban
részt
vevő szervezetek, intézmények és szolgálatok képviselőivel közösen
foglalnánk
össze, a programunk során szerzett szakmai tapasztalatokat,
meglátásokat,
véleményeket.Tervezett program:
* 09.00-09.30 érkezés, regisztráció
* 09.30-10.00 bemutatkozás, általános tájékoztató a programról, annak céljairól.
* 10.00-10.50 szakmai értékelő, beszámoló a programról - Bányai Emőke szakmai vezető, Bálint Sugárka szociális munkás és Tar-Bárczy Szilvia szakmai konzulens előadásában
* 10.50-11.10 szünet
* 11.10-11.40 szakmai beszámolók - a programban együttműködő intézmények és szolgálatok szakmai képviselőinek előadásában
* 11.40-12.30 Beszélgetés a megjelentekkel a programról.
A konferencia moderátora Velencei Mónika programkoordinátor.
Megjelenésére feltétlenül számítunk! Amennyiben a programmal kapcsolatban további kérdései merülnek fel, keresse munkatársunkat, Bálint Sugárkát a 70-332-3056-os telefonszámon.
Részvételi szándékát, kérjük, mindenképpen jelezze vissza, a
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
e-mail címen.
Budapest, 2010. 04. 15.
Üdvözlettel:
Sárkány Csilla
Rév8 Zrt./vezérigazgató helyettes
Copyright 2007. All Rights Reserved. |