|
Forrás: Szmm.gov.hu
A kormány a mai ülésén úgy döntött, hogy 500 millió Ft-ot
átcsoportosít a helyi önkormányzatok fejezetéből a Munkaerőpiaci
Alapba, a rendelkezésre állási támogatásban (rát) részesülők
foglalkoztatására. A kormány ezzel az intézkedéssel is támogatni
kívánja az "Út a munkához" programban résztvevők versenyszférában
történő elhelyezkedését.
Támogatásukat az indokolja, hogy zömében alacsony iskolai végzettségű, tartósan elhelyezkedési nehézségekkel küzdő
személyekről van szó, akiknek a foglalkoztatása e támogatási forma nélkül lényegesen kisebb eséllyel valósulna meg.
A támogatást az a munkáltató kaphatja, amely létszámbővítés keretében vállalja a rendelkezésre állási támogatásra jogosult
személy teljes munkaidőben és munkaviszony keretében történő foglalkoztatását.
A munkáltatónak továbbfoglalkoztatási kötelezettsége nincs, azonban vállalnia kell, hogy a támogatás ideje alatt nem bocsát el
munkavállalót. A támogatás legfeljebb egy évi időtartamra nyújtható. A foglalkoztatáshoz a támogatás megállapításakor
hatályos rendelkezésre állási támogatás összegének megfelelő mértékű támogatás, azaz jelenleg 28.500 Ft nyújtható. A támogatás
igénybevételéhez helyközi utazás támogatása, csoportos személyszállítás támogatása, valamint a Start-Extra kártyával
rendelkező személy foglalkoztatásához kapcsolódó járulékkedvezmény is járulhat.
A támogatást a munkaügyi központok állapítják meg a munkáltató kérelme alapján. A támogatás iránti kérelmet a rendelkezésre
állási támogatásra jogosult személy foglalkoztatásának megkezdését megelőzően kell benyújtani a munkáltató székhelye/telephelye szerint
illetékes munkaügyi kirendeltséghez. A döntést követően a munkaügyi központ hatósági szerződést köt a munkáltatóval. A támogatást
havonta, utólag folyósítják a munkáltató részére a benyújtott igénylés alapján.
A munkáltatók 1 fő minimálbéren történő foglalkoztatása esetén egy év alatt 580.140,- Ft-ot takaríthatnak meg e támogatásnak
köszönhetően. Ha 3 évig foglalkoztatják, a megtakarítható összeg már összesen 1.056.420,- Ft (a foglalkoztatás utolsó két évében a
START-Régió kártya által biztosított járulékkedvezmény igénybevételével még 24 hónapig 19.845,- Ft támogatás, összesen
476.280,- Ft vehető igénybe).
Ha a munkavállalót a minimálbér 130 %-os bérköltségén foglalkoztatják, a munkáltató egy év alatt 651.588,- Ft támogatást
vehet igénybe. A munkavállaló három éves foglalkoztatása alatt megtakarítható összeg összesen 1.270.764,- Ft (a foglalkoztatás
utolsó két évében a START-Régió kártya által biztosított járulékkedvezmény igénybevételével még 24 hónapig 25.799,- Ft
támogatás, összesen 619.176,- Ft vehető igénybe).
1. táblázat: a munkáltató éves megtakarítása minimálbéres foglalkoztatás esetén
Költségek (Ft) Támogatások (Ft)
Bérköltség 882.000 Rát 342.000
Járulék (27%) 238.140 START-Régió 238.140
Összesen 1.120.140 Összesen 580.140
Éves foglalkoztatási költség 540.000
2. táblázat: a munkáltató éves megtakarítása a minimálbér 130%-án
Költségek (Ft) Támogatások (Ft)
Bérköltség 1.146.600 Rát 342.000
Járulék (27%) 309.588 START-Régió 309.588
Összesen 1.456.188 Összesen 651.588
Éves foglalkoztatási költség 804.600
A fentiek alapján megállapítható, hogy a rendelkezésre állási támogatásban részesülők foglalkoztatásának támogatásával valóban
megvalósítható a versenyszférában történő elhelyezkedés, ami a munkavállalók élőmunka költségének csökkentése révén a
vállalkozások számára is költségcsökkenést eredményez.
A támogatás pozitív hatása mellett azonban a képzés szerepét nem lehet elégszer hangsúlyozni, ezért indította el a kormány az "Út a
munka világába" című uniós finanszírozású programot (keretösszeg 7,5 milliárd Ft). Ennek célja, hogy a célcsoport tagjainak lehetősége
legyen részt venni a foglalkoztathatóság javítását szolgáló munkaerő-piaci programokban, és személyre szabott segítséget kapjanak
az elhelyezkedéshez. Kiemelt célcsoportot jelentenek a 35 évesnél fiatalabbak, akik esetében különösen fontos, hogy hosszabb távon a
közfoglalkoztatás helyett - képzés segítségével - a nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedés segítése legyen az elsődleges kivezető
út a segélyezésből. A legfrissebb adatok alapján már több mint 4000 rát-jogosult vett részt a képzéseken.
Az "Út a munkához" program keretében 2009-ben a rendelkezésre állási támogatásra jogosultak közül 63 ezer fő közcélú foglalkoztatása
volt tervezve. A foglalkoztatottak érintett létszáma az elmúlt év IV. negyedévben azonban már meghaladta a 90 ezer főt.
SZMM Sajtótitkárság
Copyright 2007. All Rights Reserved. |