Daróczi Ágnes

A Fővárosi Közgyűlés október 26-i ülésén Demszky Gábor javaslatára elhalasztotta a döntést a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ (FROKK) ügyében. Ez akár a kabát újragombolását is jelenthetné, ha bátrak lennének a megoldásban és nem a probléma kipipálásában gondolkozni. Ha nem fognák rá a volt iskolára, hogy képes ellátni a színház, a múzeum, a kutatóközpont, hangversenyterem funkcióját.

Már azt hittük, 2009-ben végre teljesül több évtizedes vágyunk, s lesz a romáknak országos kulturális központja. Ahogyan azt a Roma Integrációs Tanácsban a legnagyobb roma civil szervezetek közösen kezdeményezték és javasolták, s aminek létrehozásához a szükséges alapot az idei költségvetésbe beterveztették. (900 millió Ft önrész a zöldmezős beruházásként elképzelt komplex, funkcionálisan tervezett, európai színvonalú Roma Művészeti Központra.) Remélhettük, most majd történik valami igazi. Mondjuk ünnepélyes alapkőletétellel, közös tervezés... Javíthatatlan optimistaként és a kulturális szükségleteket, folyamatokat feltáró tanulmány társszerzőjeként hittem benne, hogy lesz megoldás!

A főpolgármester nyilatkozatából úgy tűnt, a Millenárishoz hasonló megoldást keres. Olyan helyet, amelyben színház, múzeum, kiállítóterem és valamennyi közművelődési funkció együtt megfér. Nagy meglepetésünkre azonban az egykori dekoratőriskola épülete került szóba, mint az egyetlen lehetőség. Annak ellenére, hogy a VIII. kerület - valamennyi párt által támogatva kilenc másik helyszínt ajánlott fel.

Miért pont a Szentkirályi utca 7.? Máig érthetetlen: pincéje vizes, teteje beázik, belmagassága 4,5 méter, nehezen kifűthető, legnagyobb tere a lépcsőház - kiteszi az épület egyharmadát is, s mindössze 315 ember látogathatná egyszerre (tűzvédelmi okokból). S minthogy szerkezeti átalakítást nem terveznek, nem is tudható, mire költenék a 900 milliót.

HIRDETÉS

//

A Szentkirályi utca 7. fűtéskorszerűsítés, liftépítés és fedés után megfelelne a korszerű tudás megszerzését, a felzárkózást szolgáló „Roma Esélyek Házának" ösztöndíjközponttal, munkaközvetítéssel, tanfolyamok szervezésével, klubélettel, jogsegélyszolgálattal, tanácsadással. A Zsigó Jenő vezette Romano Kher szolgáltatásainak igénybevevői - éves szinten közel tízezren - mindezt rendszeresen megkapták a Phralipe és a Roma Parlament székházául szolgáló civil központban. Persze ingyenesen. Igen ám, de ha a főváros beismerné, hogy a Szentkirályi épülete a felmerülő két funkcióból, (helyi esélyegyenlőségi és országos szintű kulturális) csupán az elsőt képes teljesíteni, akkor a fővárosnak nem maradna érve, miért is gondolja úgy, hogy a Roma Művészeti Központ céljaira tervezett forrást ő használhatja fel? Bizony a saját intézményét a saját költségvetéséből illene megfinanszírozni. Hasznosabb lenne erre költeni, mint sokmilliós végkielégítésekre... Úgy látszik, a kulturális tárca már májusban „szagot fogott", s minthogy nem látta megvalósíthatónak a Szentkirályi utca 7.-ben a kulturális központot, kivonult az ügyből, a 900 milliót az önkormányzati minisztériumra bízván. Azt azonban máig sem tudjuk, mit válaszolt a tárca és a kormány a fővárosi közgyűlésnek arra, hogy nem terveznek országos kulturális funkciókat az épületben, viszont sürgetik azok központi létrehozását. Számtalanszor elmondtuk, az önreprezentáció egy kisebbség számára eszköz az erőszakos asszimilációval szemben, a nyelv- és identitásápolás helyszíne, de legalább ennyire fontos a többség számára is, hogy a kisebbség értékeivel és a közös történelemmel találkozhasson. Nem csupán politikai, de szociálpszichológiai jelentősége is van, ha a kultúrán keresztül meg tudjuk közelíteni és érteni egymást. A tehetségét a magával békességben élő ember tudja kibontakoztatni - ha a levegővétel természetességével élheti meg egy adott csoporthoz tartozását, és nem kell örökös félelemben élnie a rá váró megaláztatások és megvetés miatt. No és mennyire élhetik meg a cigányok ma önbecsüléssel a cigányságukat? A felmérések szerint a népesség 43 százaléka még csak munkatársnak sem fogadna el bennünket! Kérdezhetik, miért gondolom, hogy változtatna ezen valamit is egy múzeum, színház vagy kutatóközpont. Mert ha nem kultúrára, akkor fegyverre és börtönre kell költeni. Ez a rövid válaszom. Most még lehet dönteni. A kultúra ma még teremt esélyt egymás megismerésére és elfogadására, de ha így haladunk tovább, minden esély elvész! A koalícióból kilépett fővárosi szocialista frakció foggal-körömmel ragaszkodik roma szavazatokat ígérő akciójához. Augusztusra ígérik a FROKK átadását (a helyhatósági és kisebbségi választások szeptemberre várhatók).

Mindeközben december 31-i hatállyal felmondanak a fővárosi önkormányzat Cigány Házát, a Romano Khert 22 éve sikeresen vezető, s a folyamatban lévő beruházásokat avatott kézzel irányító Zsigó Jenőnek, aligha függetlenül attól, hogy ő is ellenzi a Szentkirályi utcai ház kulturális központként való meghirdetését, és potens intézményeket szeretne. Élő programok sokasága szakad félbe az ő elüldözésével.

A roma emancipációs mozgalom a hetvenes évek elején szintén a kultúrával kezdte. Az elhallgatott és letagadott közös történelemről, a munkás hétköznapokról írók, költők vallomásai hoztak először hírt: Bari Károly, Lakatos Menyhért, Choli Daróczi József, Osztojkán Béla, Balogh Attila, Holdosi József. Péli Tamás festőművészünk Hollandiát és a nemzetközi karriert hagyta oda Magyarországért. Akkoriban Choli verse volt a mottónk: „Ne szórjatok elénk sem kölest, sem zabot, / gyöngy, igazgyöngy illik a fekete korallhoz" - ma sem gondoljuk másképp. De van mit tanulniuk a múltból a döntéshozóknak is: micsoda abszurdum, hogy annak a Demszky Gábornak a vezetése alatt, aki a leghitelesebben tárta fel és publikálta a hetvenes években a „CS" (csökkent értékű) lakásakciók során elkövetett visszaéléseket - most egy „CS", „csökkent értékű" akció valósul meg.

Amikor 1979-ben, éppen harminc éve az Európában is első roma képzőművészeti kiállítás szervezésekor a KISZ központi bizottságának segítségét kértem, nemcsak támogatásra „nem volt módjuk", de örülhettem, hogy nagyobb bajom nem lett belőle.

A minisztériumi főfelelős elvtársnak egyetlen kérdésre futotta Balázs János, Pongor Beri Károly, Oláh Jolán és a többi képzőművész képei előtt: „nem gondolom-e, hogy ez cigány nacionalizmus?".

A mai válasz már így szólna: épp ellenkezőleg, azt gondolom, hogy nem adni méltó lehetőséget a roma kultúra és közös történelem bemutatására nemzetiségi elnyomás, az erőszakos asszimiláció folytatása.

Az erősödő cigányellenesség az ország közéletében, nyilvánosságában és kivált a fiatalok körében az etnikai háború vészes árnyát vetíti előre. Akik érdemben tenni tudnának ez ellen, eszközök, és intézmények híján vannak. Szélre sodorva, félreállítva. A politika mást mond és mást cselekszik. Ezért nincs máig parlamenti képviselete a kisebbségeknek, és a cigányságuk miatt kitaszítottakat máig nem akarja látni a fejlesztéspolitika.

Szeretnénk kérni állítólagos barátainkat, akik mindig jobban akarják tudni, mi kell nekünk, ne kezeljenek bennünket különlegesként. Csupán legyenek jó hazafiak és hűséges demokraták, adjanak intézményt, és lehetőséget a kezünkbe, mert az erősödő szélsőjobbal és a rasszizmussal mi tudjuk hatékonyan felvenni a harcot. És igen - éppen a kultúra erejével. Nem ötven férőhelyes szalonokban, hanem világszínvonalon álló intézményekben. Nem a szélre szorítva, hanem a fősodorban.

A szerző kisebbségkutató

via: NépszabadságOnline

Hozzászólások (0)