MEGHÍVÓ
Újévköszöntő békekoncert
Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház
2010. január 9. szombat 19 óra
Duna Palota Kulturális Kht. Színházterme
(Budapest V., Zrínyi u. 5.)
KEDVES OLVASÓ!
A Fővárosi Cigány Ház- Romano Khert 1987-ben alapította az akkori Fővárosi Tanács és 2009. december 31-ével szünteti meg a mostani Fővárosi Önkormányzat. Jogutód intézményként 2010. január.1-vel pedig létrehozza a Főváros Roma Oktatási és Kulturális Központot, a VIII. kerület. Szentkirályi utca 7. szám alatt, egy volt, megüresedett iskola épületében.
A Cigány Ház - korábbi nevén Cigány Szociális Művelődési és Módszertani Központ - 22 éven keresztül - létrehozásától megszüntetéséig - működött a XV. kerületi Rákospalotán a külvárosban egy volt orvosi rendelő bruttó 100, nettó 42 hasznos négyzetméterén.
A több mint két évtized alatt több mint húszezer fővárosi cigány gyermek, fiatal és felnőtt vett részt szakmai programokra épülő táboroztatásban a visegrádi és balatonszemesi, az utóbbi években, pedig már az egész évben nyitvatartó, korszerűen felújított 80 férőhelyes fonyódi üdülőnkben, amely egyben képzési központ is.
22 év alatt több ezer budapesti továbbtanuló cigány fiatalnak adtunk ösztöndíjat. Ebben a tanévben, az első félévben kiemelkedően sok, 568 diáknak!
Hagyományt teremtett az „Ösztöndíjas Roma Fiatalok Gálaműsora", amelyet két évtizede rendezünk meg minden évben. Megteremtettük a generációs találkozás közösségi terét, lehetővé tettük a fiatalok egymásra csodálkozását, a szépség, a tehetség, a sugárzó ambíció, életerő és a „barna szép „életérzés kollektív élményének átélését.
A Cigány Ház szervezésében az utolsó Gálaműsorra 2010. március 21-én kerül sor a Thália Színházban. A kiemelkedő művészi színvonalra garanciát nyújt a fellépők kivételes tehetsége és művészi ambíciója.
Várjuk a volt és jelenlegi ösztöndíjasainkat, a már befutott híres művészeket, a szülőket, akik a legtöbbet tették gyermekeikért, de nem feledkeztek meg rólunk sem, várjuk a cigány közélet nyitott és korrekt érdeklődését és a művészetrajongókat.
2010. JANUÁR 9-ÉN, SZOMBATON RENDEZZÜK MEG A
II. ÚJÉVKÖSZÖNTŐ BÉKEKONCERTET a DUNA PALOTÁBAN.
Az első békekoncertet a cigányok elleni felfokozott társadalmi előítéletesség és a szélsőségesen fajgyűlölő mozgalmak és szervezetek térnyerése elleni tiltakozás hívta életre 2008 decemberében. Több okunk van folytatni 2010-ben is a békekoncert sorozatunkat. Először is, mert békekoncerten fellépőnek, közönségnek, szervezőnek lenni kivételesen szép emberi élmény.
A szellem, a legtisztább és önzetlen érzelmek együttműködésének és egymásráhatásának kollektív élményét adja a résztvevőknek.
Megtisztít a fájdalomtól, a reményvesztéstől és úgy látod a világot, - az életedet - amilyennek szeretnéd a hétköznapokban is. Tele szép és nemes gondolatokkal, tele emberszeretettel, nyitottan az emberi faj alkotta és nyújtotta csodákra, és szemben az emberi faj tévelygéseivel, bűneivel, ami szintén csoda a maga módján az értelmetlenségét, irracionalizmusát, kártékonyságát tekintve.
Másodszor azért, mert az előző évhez képest nem változott, nem javult a cigányok társadalmi helyzete, ráadásul a politika eszközzé tette a fajgyűlöletet a politikai hatalom megszerzésében, megtartásában.
Harmadszor azért, mert a hiteles ÉNKÉP, a kulturális önazonosság kinyilvánítása napjainkban felbecsülhetetlen érték. Hazánkban sajnos cigány idolokat, celebeket kreálnak bárkiből, ha alkalmas közreműködő a cigányok önbecsülésének, énképének és kulturális önazonosságának lerombolásához, és ezzel szemben a cigányok szinte teljesen védtelenek.
A cigányok soha nem voltak azonosak a kereskedelmi tévék, bulvárlapok, és a mélyrepülésű politikai elit hamisított cigány képével. Ha találkozni akarnak cigányokkal, akik a saját akaratukból, tehetségükből építkezve vállalják és megmutatják a maguk hiteles cigányságát, eljönnek és megnézik, meghallgatják őket.
Negyedszer azért, mert még van lehetőség és esély a társadalmi békéért és igazságosságért pacifista eszközökkel, szimbolikus üzenetekkel a társadalom és a nyilvánosság felé fordulni. Legfőképpen persze magunk felé fordulunk, amikor látjuk, hogy a fiatalok tehetségüket a közjó javára fordítják, és ezzel azt képviselik, hogy a többség cigányokról alkotott képében Ők is vannak. Ott akarnak lenni, mert többek között ettől is lesz az elfogultságból elfogulatlanság, a bezártságból nyitottság, az agresszióból béke és harmónia.
Az ötödik és további érveket hozzá kell gondolni a meghívóhoz, invitáláshoz, és ha ez megtörténik már holnap reggel jobbá válik körülöttünk az élet.
Invitálom Önöket, benneteket, titeket és őket, a magunkfajtákat é a másfajtákat, ezeket és azokat, innen és onnan, lentről és fentről, jobbról és balról, elölről és hátulról, Pestről és Budáról, és természetesen Őt és Téged. Barátom!
Gyertek el január 9-én, szombaton az este 7 órakor kezdődő Újévköszöntő Békekoncertünkre. Lássátok és halljátok a fellépő csodálatos cigány fiatalokat, a cigányok jövőbeni reményeit és büszkeségeit, generációjuk legjelesebbjeit, a cigányok gyöngyszemeit.
Békés Boldog Újévet Kívánok és Kívánjatok Ti is Magyarországnak!
Budapest, 2010. január 4.
Szeretettel: Zsigó Jenő
Program:
Köszöntőt mond: Zsigó Jenő
Műsorvezető: Mágó Károly
• Kállai Ernő - hegedű
Juilliard School, New York, IV. év - hegedűművész szak
Zongorán kísér: Balázs János
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem I. év - zongora szak
Schumann: a-moll szonáta, op. 105
Mit leidenschaftlichem Ausdruck
Allegretto
Lebhaft
Bartók: Első rapszódia
• Rimaszécsi János - gitár
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem II. év - klasszikus gitár szak
Bach: E-dúr preludium
Joachim Rodrigo: Zapateado
• Ökrös Attila - hegedű
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem II. év - hegedű szak
Balázs István - cselló
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem I. év - gordonka szak
Händel - Halvorsen: Passacaglia
• Flutebox Project
Oláh Dezső - dzsesszzongora
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszak, 2009.
Pálhegyi Máté - fuvola
Fekete János „Jammal" - beatbox
Oláh Dezső : Orison
On the way home
Szünet
• Horváth Barbara -zongora
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - zongoraművész-tanár szak, 2006.
2006-2008. École le Ludo Music
2009. Ferencsik János Zeneiskola - Balotonfüred
Mendelssohn: Variations Serieus
• Farkas Eszter - cimbalom
Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium
10. évolyam cimbalom szak
Zongorán kísér: Farkas Mira
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem I. év - klasszikus hárfa szak
Sarasate: Cigányosan
• Czene Rudolf - zongora
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem IV. év - zongoraművész-tanár szak
Sárközi Lajos - hegedű
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - Kivételes Tehetségek Előképző Tagozata
Hubay Jenő: Carmen-fantázia
• ifj. Kathy-Horváth Lajos Absolon
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - hegedűművész szak, 2005.
E. Ysaÿ: Sonate Nr. 3 Ballade
Fritz Kreisler: Recitativo & Scerzo
• Oláh Tzumo Árpád - dzsesszzongora
Thelonious Monk Institute of Jazz University, Southern California 2005.
Saját szerzemények
A belépés ingyenes!
Mindenkit szeretettel vár az est házigazdája,
a Fővárosi Cigány Ház és Zsigó Jenő igazgató!
Szervező: Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház
1151 Budapest, Énekes u. 10./b, Tel./fax: 306-6812
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
www.ciganyhaz.hu
További információk: Fris E. Kata 06-70/429-6351
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
Balogh Tímea 06-70/429-6349
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
Copyright 2007. All Rights Reserved. |