|
ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház -
Romano Kher tanulmányi ösztöndíj pályázata Budapesten állandó lakcímmel
rendelkező roma fiatalok számára a
2009/2010. tanév I. félévére
A Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház
pályázatot ír ki
középfokon és felsőfokon tanuló Budapesten állandó
lakcímmel rendelkező roma / cigány diákoknak,
középfokon 10.000 Ft/hó,
felsőfokon 20.000 Ft/hó
ösztöndíjra.
A pályázaton való részvétel
feltételei:
Ø Jelentkezhet,
aki roma / cigány származású
Ø állandó budapesti lakcímmel
rendelkezik,
Ø az alább
felsorolt iskolatípusok valamelyikében nappali
oktatási formában tanul:
9.
évfolyamtól kezdődően
-
gimnázium
-
szakközépiskola
-
szakiskola
-
technikum vagy iskolarendszeren
belüli, közép-vagy felsőfokú szakképesítést (OKJ - s képzés) nyújtó
képzésben résztvevők közül azok, akik 14
éves korukat követően, de 21 éves koruk alatt megkezdik középfokú
tanulmányaikat és kizárólag iskolarendszerű képzési formájú képzésben vesznek
részt.
-
felsőfokú képzés
az első diploma megszerzéséért (főiskola, egyetem)
-
szociális
helyzete indokolttá teszi a rendszeres tanulmányi támogatást.
-
Megfelel az iskolatípus szerinti pályázati és tanulmányi
követelményeknek
Középfokon tanulók esetén, ideértve a közép - és
felsőfokú OKJ képzéseket is:
- legalább 3,00 átlag
Felsőfokon tanulók esetén:
- legalább 15 kredit a pályázat feltétele.
Amennyiben
a pályázó nem ért el 15 kreditet; mert tanulmányai folytatásához nem szükséges
ezt az eredményt teljesítenie vagy kevesebb kredit értékű tárgyat vehet csak
fel, ez esetben erről hivatalos igazolást kérünk, bélyegzővel igazolva az
Adatlapon.
Ø Pályázatát
hiánytalanul határidőig benyújtja
Az elbírálás során előnyben részesíthetjük azokat a pályázókat, akik:
a) kiemelkedő tanulmányi eredményt
érnek el
b) különleges tehetségnek
bizonyulnak valamely művészeti ág, sport, tudomány, nyelv vagy egyéb területen
c) roma társadalmi, közéleti,
kulturális tevékenységet folytatnak illetve eziránt érdeklődést tanúsítanak
d) máshol nem részesülnek roma
ösztöndíjban
A pályázatot benyújtók köre:
Ø a tanuló
saját maga
Ø a tanuló
hozzátartozói
Ø a tanulóval
kapcsolatban lévő intézmény (iskola, önkormányzat, kollégium, nevelő otthon) kizárólag
a tanuló hozzájárulásával.
Ø Cigány kisebbségi önkormányzatok és civil szervezetek
kizárólag a tanuló hozzájárulásával
A pályázat beadásának módja,
tartalma:
Beadás módja:
-
személyesen a
hét minden napján az alábbi címeken: Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház - 1151 (XV.ker.
Rákospalota) Budapest Énekes u.10./b. 10.00 - 16.00 óráig
-
Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház Szociális és Jogi
Irodája (1084 Tavaszmező u. 6. I.em.) 10.00 - 16.00 óráig
-
postai úton az alábbi címre kérjük a pályázatokat: 1151
Budapest, Énekes u. 10./b. Postai úton érvényesnek tekintjük azt a pályázatot,
melyet legkésőbb a határidő napján adnak postára.
Pályázati
anyagokat e-mailben, faxon nem fogadunk el!
A pályázat
benyújtásának határideje:
2009.
szeptember 30.
Kizárólag
határidőben, hiánytalanul benyújtott pályázati anyagot veszünk át!
A pályázatnak tartalmaznia kell:
Ø Adatlap
(beszerezhető a Cigány Házban (1151
Budapest, Énekes utca 10./b).;
Ø Cigány Ház
Szociális és Jogi Irodájában (1084 Budapest Tavaszmező u. 6.),
illetve letölthető a www.ciganyhaz.hu oldalról, illetve az ismertebb roma
weboldalakról www.c-press.hu; www.romaweb.hu, www.romnet.hu; www.romapage.hu .
Ø 2008/2009.
év végi bizonyítvány hiteles másolatát (iskolai bélyegzővel és aláírással
hitelesített) pályázni kizárólag az utolsó érvényes leckekönyvvel /
bizonyítvánnyal lehet (amennyiben a bizonyítványt az átvevő helyeken a Cigány
Ház másolja, hitelesnek tekintjük)
Ø Eredeti
iskolalátogatási igazolás a 2009/2010. tanév I. félévére
Ø Önéletrajz
Ø Saját vagy
a szülők, eltartók jövedelmének igazolása, ill. szociális ellátás, járadékok
igazolása (jövedelemnek minősül a bér, nyugdíj, minden egyéb szociális és
gyermekek után járó ellátás, munkanélküli járadék, szociális segély stb.)
Ø Fénykép
Ø Állandó
lakcímet igazoló kártya másolata
Ø Nyilatkozat
a roma/cigány származásról a pályázati adatlap vonatkozó részében
Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a
rendelkezésre álló keretösszeg erejéig tudjuk támogatni a pályázatokat!
Kérjük
telefonszámot és e-mail címet a gyorsabb ügyintézés érdekében minden esetben tüntessék
fel az adatlap vonatkozó részén!
A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet az alábbi elérhetőségeken:
Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház
Központjában: tel: 06-1-306-6812, mobil:
06-70-322-3583; 06-70-429-6349
Illetve az alábbi e-mail címeken:
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
,
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
Pályázati
ügyekben kapcsolattartó: Balogh Timea oktatásszervező
Budapest, 2009-07-31
Zsigó Jenő
igazgató
Copyright 2007. All Rights Reserved. |