|
(Budapest, VIII. Tavaszmező u. 6. Tel./fax: 210-4798)
Frankie Látó Quartett
- roma swing, jazz -
2008. december 30. kedd 19-24 óráig
Frankie Látó - hegedű
Látó Attila - dob
Kurina Kornél - gitár
Lukács Béla - nagybőgő
Az óévbúcsúztató koncerten Frankie Látó Quartett kényezteti majd az
igényes jazz híveit. Az együttes frontembere Frankie Látó a
„swing-hegedülés" nagymestere. Apai és anyai ágon egyaránt zenész
dinasztiából származik. (Családjuk zenei múltját az 1800-as évektől
lexikonok, kották, hangfelvételek, kitüntetések igazolják.)
Középiskolai tanulmányai alatt klasszikus zenét tanult, majd Párizsba
költözött, és a Boulougne-i Nemzetközi Konzervatóriumban szerzett
diplomát. Öt évig a legnagyobb francia hegedűs, Didier Lockwood
tanítványa volt. Ekkor kezdett jazzt játszani és ismerkedett meg a
Stéphane Grappelli nevével fémjelzett swing hegedüléssel.
Klasszikus
zenei tanulmánya mellett a hagyományos magyar és erdélyi hegedű
technikát is elsajátította, veleszületett zeneisége és virtuozitása
lenyűgöző. 1993 óta immár Magyarországon készít és ad ki lemezeket -
merészen és állhatatosan lépve át a műfaji határokat: a jazz-rock és
swing stílus mellett a klasszikus jazz és a blues terepén is otthonosan
mozog. 1995-ben jelent meg a Gén Group-pal elsõsorban saját
szerzeményeit tartalmazó albuma, vendégművészként rendszeresen
közreműködik Magyarországon és külföldön kiadott jazz lemezeken, együtt
muzsikált többek között Joe Murányival és Mike Stern-nel, a Balogh
Kálmán Cimbalom Band tagja. 2003-ban August Strindberg: Csak bűnök és
bűnök című darabjához írt zenét, melyet az Új színházban mutattak be.
A muzsikus hazaköltözése évében alakította meg Frankie Látó Quartettet,
amely rendszeres szereplője a különböző hazai és külföldi
rendezvényeknek, a jazz-, blues- és világzenei fesztiváloknak - Frankie
Látót és zenekarát méltán jegyzik a legnagyobbak között. Zenekarában
öccse, Látó Attila a dobos, aki a budapesti konzervatórium jazz
tanszakán tanult. A Vajdaságban élő Kurina Kornél az együttes gitárosa,
gyakran zenél Magyarországon, az egyik legjobb magyar gitárosként
tartják számon. Basszuson Lukács Béla kísér.
A belépés ingyenes.
Szervező: Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház
1151 Budapest, Énekes u. 10/b., Tel./fax: 306-6812
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
, www.ciganyhaz.hu
További információk: Fris E. Kata
06-70/429-6351
Copyright 2007. All Rights Reserved. |