P e t í c i ó a Magyar Országgyűléshez és a Magyar Kormányhoz a cigány és nem cigány állampolgárok lelkiismeretén és akaratán keresztül.

Felszólítunk benneteket cigányok - magyar cigányok, oláh cigányok, beások, városiak és putri telepen lakók, értelmiségiek és analfabéták, cigány anyanyelvűek és csak magyarul beszélők és felszólítunk benneteket nem cigányok: értsük meg egymást a másságban.

Becsüljük az Embert, akinek az életét, a jövőjét jelenti a megértés, a megbecsülés és e kettőből fakadó jog." (Magyarországi ROMA Parlament) 

A magyarországi cigányság polgárjogi mozgalma küzd a cigányság emberi, alkotmányos és kisebbségi jogaiért. Hazánkban mindezen jogainkat alapvetően megsértették vagy megvonták. Kollektívan sújtja a cigányságot a többség előítéletessége, a kizáró, megbélyegző, alattvalói életkörülménybe taszító hátrányos megkülönböztetés, amely ellen a cigányság sem kollektív, sem egyéni jogvédelemmel nem rendelkezik.

A cigányságot igyekeztek és igyekeznek megfosztani emberi értékeitől, hagyományaitól, a cigány anyanyelvűeket anyanyelvüktől, kultúrájuktól, egymás iránti szolidaritásuktól, önbecsülésüktől. A cigány nép fizikai megsemmisítése, illetve felszámolása történelmünkben törvényeken, szokásjogon alapuló gyakorlattá vált. A cigányság nem tűrheti tovább ezt a sorsot oly megadóan és önpusztítóan, ahogy eddig tűrte! A II. világháború idején a fasiszta Németország a cigányság teljes kiirtását, megsemmisítését tűzte célul. Becsléseken alapuló vélemények szerint 50-60 ezer magyarországi cigányt pusztítottak el, kitörölhetetlen fájdalmat, szenvedést okozva a cigányságnak. A túlélők és utódaik történelmi emlékezetébe örökre bevésődött a halálra szánt áldozat kiszolgáltatottságának félelme, egy nép kollektív megalázásának a szégyene.

Mindeddig sem a német, sem a magyar törvényhozás nem követte meg a magyarországi cigányságot ezért a gyalázatos tettért.

A cigányság katasztrofális helyzete kialakulásában a népirtásnak máig ható következményei vannak. Ennek ellenére sem egyéni, sem kollektív kártalanítására a mai napig nem került sor. A cigány népesség tragikus sorsát követve megállapítható, hogy népirtást nemcsak koncentrációs táborokban lehet elkövetni.

A közvetlen kiirtás veszélyének a megszűnésével a cigánylakosság faji megkülönböztetése nem szűnt meg.

A Magyar Népköztársaság cigánypolitikai gyakorlata folyamatosan kimerítette a közvetett népirtás fogalmát. A többség kemény érdekei szerint a cigányságot, mint etnikai kisebbséget fosztotta meg egyetemes emberi jogaitól. Megfosztották emberi és etnikai értékeitől, az értékek helyére stigmákat, hamis mítoszokat állítottak: bűnöző, túltámogatott, érdemtelen, munkakerülő, nevelhetetlen. Megalázták, megbélyegezték, kizárták és kitaszították ezzel a cigányságot a társadalomból: segédmunkás rabszolga-léttel, öngyűlölettel, az értéktelenség érzetével sújtva őket.

A cigányság számára a rendszerváltás legkétségbeejtőbb, ugyanakkor legmozgósítóbb fejleménye az, hogy az új hatalom egyetlen lépést sem tett annak érdekében, hogy a cigányság társadalmi pályafutása a jelenleginél ne legyen tragikusabb. Új rendszer - régi áldozat!

Ragaszkodunk ahhoz, hogy az új rendszer, a Magyar Köztársaság demokratikus rendszere nekünk is demokratikus legyen! Ugyanakkor tiltakozunk az ellen, hogy a Magyar Köztársaság rendszere újratermelje hátrányainkat, embertelen kiszolgáltatottságunkat.

Demokráciában járatlan társadalmunk súlyos hibákat követ el a demokratikus társadalom megteremtése körüli igyekezetében. Különösen egy olyan politikai-gazdasági időszakban, amelyben szükségeltetnek a bűnbakok. Amelyben rohamosan romló életszínvonal mellett az emberek kizárólag a saját előnyeik megszerzésében érdekeltek, amelyben azok javára születnek döntések és törvények, akik erős érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek.

Mi, cigányok, szeretnénk a többség segítségére sietni egy demokratikus jogállam felépítésében. De ehhez nincs érdekérvényesítési lehetőségünk, csak igazságérzetünk. Nem vagyunk szervezettek, de nagyon sokan vagyunk. Egy hazánk van, és mi is akkor tudunk a hazáért többet tenni, ha lehetővé válik, hogy tanulhassunk. Ha fizikailag és lelkileg egészségesek lehetünk. Ha büszkén vállaljuk magunkat és egymást. Ha becsülhetjük a nem cigányokat és ők is becsülhetnek minket. Ha gyermekeink jövőjét szebbnek, jobbnak remélhetjük és tudhatjuk, mint jelenünket. Ha a valódi értékeinket tudhatjuk magunkénak és nem azt kell tudnunk magunkról, amit a többség elfogult ítélete ránk kényszerít. Mindez nem sok, csak emberi, demokratikus.

Kellene, hogy legyen mindez, ám ha nincs, harcolunk érte. Harcolunk a cigányok közös jövőjéért. Harcolunk a cigányok és a nem cigányok közös jövőjéért. Úgy, ahogyan minden embernek harcolnia kell az életéért, a becsületéért, a gyermekeiért, hazájáért.

Követeléseinkben azt fogalmazzuk meg, amire a többségnek eddig nem volt elég figyelme, szándéka, akarata. Ezért ránk hárul ez a kötelesség és felelősség:

1. Követeljük, hogy a cigányság egyéni és kollektív kártalanítása, erkölcsi-anyagi jóvátétele és rehabilitációja törvényben legyen megfogalmazva és elrendezve.

2. A cigány lakosságot ért sérelmek a közvetlen népirtástól a közvetett népirtásig terjednek. Ennek megfelelően a cigányságot sújtó jogsérelmeket mi folyamatában, összefüggéseiben és következményeiben vizsgáljuk és értelmezzük - 1938. január 1-jétől 1991. május 1-jéig terjedő időszakban. Követeljük egy komplex rehabilitációs program azonnali beindítását, amely magában foglalja a cigányságról a többségben kialakított negatív kép megváltoztatását, a szolidaritás érzés felerősítést, a cigányság helyzetének jogi, gazdasági, kulturális, oktatási, foglalkoztatási rendezését.

3. A II. világháború idején a cigányságot ért megalázás és népirtás jóvátételeként követeljük az egyéni és kollektív kártalanítást a német kormánytól. Az egyéni károsultak jussanak hozzá az egyéni kártalanításhoz. A rendezésnek ez a módja azonban semmiképpen nem jelentheti a cigányságot kollektíven ért sérelem és megalázás jóvátételét. A kollektív kártalanítás összeget a cigányság társadalmi presztízsét kifejező, gyarapító intézmények felállítására és működtetésére, a cigányság kultúrájának és művészetének ápolására, oktatásra kívánjuk fordítani. Álláspontunk: a cigányság kollektív sérelmének jóvátétele kollektív jóvátételként történhet meg.

4. Követeljük, hogy a Kisebbségi Törvény tervezete 1991. szeptember 30-ig kerüljön a Magyar Országgyűlés elé. Követeljük, hogy az 1992. évi állami költségvetés tervezete a Kisebbségi Törvény figyelembevételével készüljön el.

5. Követeljük, hogy a foglalkoztatási átképzési, képzési alapból különítsen el az Országgyűlés 2 milliárd forintot egy alapítványra. Az alapítvány cigányok munkahelyteremtésére, átképzésére, képzésére legyen megpályázható. Az alapítvány kuratóriumát cigány közéleti személyek alkossák és aző feladatuk legyen az alapítvány működési szabályzatának kidolgozása.

6. Követeljük, hogy a cigányság társadalmi presztízsének megteremtésére a Kormány azonnal kezdje meg a cigányság intézményeinek a felállítását: Cigány Színház, Cigány Múzeum, Cigány Nyelvkutató Intézet, Cigány Történelem-kutató Intézet, Cigány Kulturális és Művészeti Centrum, Önálló Cigány Szerkesztőség a televízióban és a rádióban.

7. Követeljük a parlamenti választási törvény módosítását oly módon, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek parlamenti képviselete biztosítva legyen.

Mi, akik aláírásunkkal kifejezzük a felhívásban foglaltakkal való egyetértésünket, egyúttal kifejezzük közös akaratunkat és közös követelésünket.


Budapest, 1991. május 21.
Magyarországi Roma Parlament