Az Országos Cigány Önkormányzat a magyarországi cigány lakosság egyetlen legitim politikai képviselője a jelenleg érvényes törvényi szabályozás szerint. Politikai és szakmai legitimitását nem a cigányságtól és társadalmi szervezeteitől, hanem a választójogi és kisebbségi törvénytől kapja. .
Az OCÖ-től kapott meghívóban megfogalmazott egyeztetési szándék, az OCÖ és a társadalmi szervezetek között, nem mentesíti és nem menti fel az OCÖ-t az alól a felelősség alól, hogy az egész cigány társadalom előtt vállalható és nyilvánosságra hozott OCÖ álláspontot alakítson ki
Sajnálatos,
hogy mindezt a mai napig nem tette meg. Sajnálatos az is, hogy a társadalmi
szervezeteket elkésve, az utolsó pillanatban igyekszik megszólítani. Az OCÖ a
kormánytól nem kapta meg az eddig elkészült NFT-II fejezeteket.
Tájékozatlanságánál fogva semmilyen információt nem tud adni a kormányzat
romákat érintő szándékairól és saját álláspontot sem alakított ki.
Az FCÖ álláspontja már az NFT I. tárgyalásakor is egyértelmű
és következetes volt. Megengedhetetlennek tartottuk, hogy a roma társadalom
legsúlyosabb problémái -többek között a telepfelszámolás, munkahelyteremtés,
nemzeti kulturális intézményrendszer, színház, múzeum, kutatóintézetek,
művészeti központok felállítása, napi megjelenésű roma sajtó, országos hatókörű
rádió, rendszeres televíziós műsorszolgáltatás, az oktatási szegregáció
felszámolása, a városi gettók felszámolása, szociális lakásépítési program,
közép- és felsőfokú tanulmányi támogatási rendszer -, nevesített roma
programként ne jelenjenek meg a társadalmi felemelkedést és kohéziót, valamint
a legsúlyosabb társadalmi egyenlőtlenségek felszámolását célzó Nemzeti
Fejlesztési Tervben.
Ebben a viszonyban úgy tekintünk a politikai és értelmiségi
elitre, mint amely egy történelmi lehetőséget adó időszakban újból kizárja a
magyarországi cigányságot a társadalmi felemelkedés lehetőségéből. Nem
történhet meg, hogy az Európai Unió állampolgárainak egymáshoz közelítő
életszínvonalát biztosító eu-s forrásokból a roma társadalmat kizárják.
Magyarországon 1994-től kezdődően a cigányság politikai
elitje és képviselője törvényi védelemmel és felhatalmazással a mindenkori OCÖ.
Az OCÖ felelőssége ebben a helyzetben felmérhetően óriási.
Az FCÖ elkötelezett abban, hogy a romákat súlytó
többszörösen hátrányos helyzet felszámolása csak az eu-s források direkt,
célzott felhasználásával, lehívásával történhet meg. Ehhez az szükséges, hogy
az OCÖ érje el, az NFT II-ben a magyar állam roma problémaként nevezze
meg a romák társadalmi problémáit. A magyar társadalom és igazgatási rendszerei
a romákra alapvetően romaként tekintenek, és csak másodlagosan látják őket
szegényként, hátrányos helyzetűként is. Ezért a forrásokhoz is romaként kell
hozzájutniuk.
A rendszerváltás legnagyobb vesztesei a romák, mert a
nemzeti javak újraelosztásakor politikailag nem létezőnek tekintették őket
Szélsőséges és tragikus következményei lehetnek azonban
annak az utóbbi években tapasztalt kormányzati törekvésnek, amely célul tűzte a
roma nevesítésű programok teljes felszámolását éppen abban történelmi
időszakban, amikor eu-s fejlesztési támogatás várható 2007-től Magyarországra.
Pontosan tudjuk, hogy a faji előítéletesség miatt a GDP-ből
egyetlen kormány sem fog jelentős forrásokat fordítani a társadalmi
sorskérdéssé vált roma ügy megoldására. Ez csak most, és az NFT-II keretén
belül az EU-s fejlesztési forrásból valósítható meg.
Magyarországnak szembe kell nézni azzal, hogy ha 2007-től
kezdődően nem érkezik célzottan eu-s forrás romák munkahelyteremtésére, roma
lakta települések infrastruktúrájára, az afrikai szintű szegénység és éhezés
felszámolására, a cigány telepek megszüntetésére, összegezve: a romák
élethelyzetének és lehetőségeinek társadalmi méretű javítására, akkor
Magyarország etnikailag véglegesen kettéválik, a társadalmi felemelkedésből
kizárt rasszjegyek alapján megkülönböztethető rabszolgák és a sikeres,
felemelkedett, javakkal bíró, egészségesen élő fehérek társadalmára. A
kettészakadás következményei beláthatatlanok a Magyar Köztársaság társadalmára.
Az OCÖ az egyetlen, amely törvényi státuszánál fogva legitim
képviselője a teljes magyarországi cigányságnak. Ennél fogva joga és egyben
kötelessége elérni, hogy az NFT-II-ben roma programként jelenjen meg a roma
népesség társadalmi méretű fejlesztési programja, tételes fejlesztési források
megjelölésével.
Budapest, 2005-05-10.
Zsigó Jenő
Elnök
Fővárosi
Cigány Önkormányzat
|